Szerzőink

"Abban hiszünk, hogy minél eredményesebb egy horgász, annál nagyobb tisztelettel és körültekintéssel bánik a hallal! Felfedezi, hogy a végtelennek gondolt természeti csodák végesek és ennek szellemében ügyel "sporttársaink" állományának megőrzésében. Hiszünk abban, ha így járunk el, unokáink is abban a halbőségben horgászhatnak majd, amely nagyapáinknak megadatott! Ezért választottuk újságunk címének közösen:

PERGESS ÉS ENGEDD EL! " 

Szabó Zoltán49 éves

Igen, én foglaltam el az első helyet, lévén a "Pergess és Engedd El!" a "MultiSuli" mellett, a második "saját gyermekem". Írótársaim, barátaim, segítőink, közös értékrendünk és a pergetés iránti szenvedélyünk mentén állt egy ötlet mellé, amely ebben a formában öltött testet. Az én feladatom, hogy gondozzam ezt a kiadványt, mely óhatatlanul viseli magán kézjegyem. Végeredményét tekintve pedig úgy mutatja be a pergetést íróink segítségével, ahogy és amilyen színesnek és végtelennek látom.

Előfizetés
1

Sztahovits Péter35 éves

Amikor megismertem, pergető-horgász karrierje legelején járt és számtalanszor jutott már eszembe, hogy bárcsak ne szólítottam volna meg első találkozásunk alkalmával, amikor a szuper titkos helyemről csörtetett kifelé egy pont olyan kombóval kezében, mint ami nálam is volt. Az egyik legjobb barátom, akivel közös szenvedélyünk, a kapitális süllők kergetését, életünk talán legeredményesebb másfél évében szinte végig együtt űzhettük, erőssé kovácsolva azóta is tartó meggyőződésünket, eme csodálatos halak állományának megőrzésével kapcsolatosan. Peti a giga süllők eredményes horgászatán túl, a Magyar Csónakos Pergető Válogatott tagjaként, reményeim szerint a versenysport kulissza titkaiba is elkalauzol majd bennünket.

Előfizetés
2

Kozma Gergely35 éves

"Onnan lehet tudni, hogy a Gergő épp perget, hogy tőle 100 méterre is hallatszik, hogy vízbe ért amit eldobott..." Valahogy így fogalmazta meg Origin barátunk találóan Gergő csalikkal kapcsolatos centralizációját és mellé tehette volna még, hogy "amiről a Gergő nem tud, azt még ki sem találták". Süllő, csuka, fekete sügér horgászataink alkalmával, rendszeresen kerget mindenkit indokolatlan csaliválasztásait követő eredményeivel idegösszeomlásba. Mindegy milyen csalira van szükség, tuti, hogy nála van! Gergő a csalik világába kalauzol el bennünket, hálás vagyok neki ezért, rettenetesen sokat tanultam tőle.

Előfizetés
2

Golács Gábor34 éves

Goli, véleményem szerint a praktikusságot és racionalitást testesíti meg egy-személyben horgászatai és eszközhasználata során. Multiorsó doktorként több, mint 10 éve segíti munkánkat. Fekete sügér horgászként kis hazánk legjobbjai között tartom nyilván, de varázslatosan horgászik wobblerrel süllőre és harmadik kedvenc halfajára, a jászkeszegekre is. Az újság hasábjain rendszeresen fogom felkérni, hogy technikai tudását a multi orsók témakörében megossza velünk, valamint a giga fekuszok eredményes horgászatának titkait kellene még valahogy majd kihúznom belőle...

Előfizetés
2

Póth Sándor40 éves

Origin. Örök kölyök, aki egyik pillanatról a másikra vált bojlis horgászból multissá és lett kis csapatunk állandó tagja. Olyan kalandor, aki mellett minden horgászat szórakoztató. Stílusa, elkötelezettsége a C&R és a halakkal való kíméletes bánásmód mellett példaértékű. A kis, hegyi folyók és patakok domolykóinak felfedezője, a fekete sügerek és csapók kitartó horgásza. Sanyi világa meseszerű köntösben tárul mindig elénk, fanyar humora pedig életet lehel a horgász technikák legkülönfélébb, száraz tényeibe is.

2

Szentesi Attila43 éves

Füles, aki talán mindannyiunk közül leginkább a természet gyermeke. Ősi azonosulást hordoz minden mozdulatában, a "hínár csőszök" tudója, aki kézműves remekével, a Bent-Keszeggel még annak ihletőjét, Toshinari Namikit is lenyűgözte. Számomra Füles egy híd, modern-, urbanizálódott korunk és az anyatermészet között. Megfigyelései, tapasztalatai régi korok emlékeit hozzák mindennapjainkba, segítve eredményes horgászatainkat.

1

Vass Endre42 éves

Endru, ahogy mindenki ismeri. Régi írásai, amelyek általában nagy csukákról szóltak nyűgöztek le annyira, hogy Peti "há' szóllyá' neki!" támogatásával író társunknak invitáljam 2012-ben. Újságunk sajátossága, hogy nem rendelkezik terjedelmi korlátokkal, melyet Endru gyönyörűen ki is használ, legnagyobb örömömre! Szakmájából eredően nem csak ragadózóink horgászatával kapcsolatosan, hanem azok élettanával is nyúzni fogom, ez egészen bizonyos! Endru cikkeinek olvasásához mindenképp keressünk egy kényelmes fotelt és nem baj, ha magunkhoz veszünk némi folyadékot is, 15 percnél tuti, hogy tovább fog tartani!

Előfizetés
2

Nagy András33 éves

Dre barátunk a mi Matulánk. 2013-ban, utolsóként érkezett az azóta általam "fekvő nyolcasnak" nevezett csapatba, nagy örömünkre. Fiatal korát meghazudtoló tapasztalata, wobblerek témájában analitikus tudása lenyűgöző, ahogy megszállottsága is, ha pergetésről van szó. Tőle származó, ma már klasszikus mondása a "horgászatra kétféle idő létezik, a tökéletes és az alkalmas, ahol a vízszintesen eső ónos eső az alkalmas alsó határa" . Dre, a wobbleres horgászat útvesztőiben lesz többnyire támaszunk. Őt olvasva biztosan tudom, hogy a nagy többségét tekintve plasztik csalis pergető társadalom bátrabban helyez majd hard-baiteket kapcsába, ahogy mi is tettük példáját látva vertikális csalikkal, sok-sok évvel megelőzve horgásztársainkat.

Előfizetés
1

Kecskés Viktor42 éves

Viktor munkássága 2010-től, horgász videói által kerültek látószögembe. Az első Horgászshow-n vastagon szívtuk a vérét a magyar UL pergetés egyik úttörőjének, Bogarasnak becézve a nála fellelhető apró rovar imitációk miatt. 2013-ban invitáltam közénk. Jelenleg, mint a Rapala egyik teszthorgászát és a Magyar Parti Pergető Válogatott tagját fogom majd részben ezekből a témákból, részben saját kérdéseimből írásra kérni.

0

Perger Péter26 éves

Pergit, suhanc kora óta soroljuk kis csapatunk tagjainak sorába. Alig vártuk, hogy "felnőtt férfivé" cseperedjen, ami közben nem veszítette el eredeti stílusát sem szóban, sem írásban, sem pedig abszolút kedvenc halfaja üldözésében. A Horgászshows különszámunkban debütált írónként és hatalmas öröm a számomra, hogy teljes értékű tagként jön velünk tovább!

Előfizetés
1

Balogh Róbert47 éves

Balogh Robi (Robfish) barátom írásai számtalan helyen fellelhetőek. Személyes találkozásaink alkalmával mindig sikerült olyan témákkal előrukkolnia, amelyek rendszeresen ejtettek kétségbe, akár csak az általa használt csalik mérete... Robit az UL és Nano pergetés szakavatott ismerőjeként invitáltam soraink közé, azzal a határozott szándékkal, hogy olyan rendszerbe építse fel ezeket a témákat írásaival a Pergess És Engedd El! hasábjain, hogy azok akár a kezdő, akár a haladó UL horgászok számára is biztos támpontként szolgáljanak.

Előfizetés
1

Hodula Tamás46 éves

Hodula Tomival 2011 óta élek át minden találkozásunkkor rendkívül szórakoztató perceket. A "legjobb kedvű pergető horgász" címet mindenképp neki ítélném, ha lenne ilyen! Laza stílusa, számtalan vízen szerzett tapasztalata okvetlenül biztosított helyet számára közöttünk! Személy szerint közös pecáink alatt látott meglepő csali választásaira leszek kíváncsi írásaiban, mert azok valahogy mindig eredményt hoztak...

Előfizetés
1

Kalauz Zoltán44 éves

Kalauz Zoli mérgezett meg a kajakos horgászattal. Túl készségesen állt rendelkezésemre, amikor megkerestem buta kis kérésemmel, hogy ezt én kipróbálnám... Zotya, azon kívül, hogy megkérdőjelezhetetlen tudással bír a horgászkajakokkal kapcsolatosan, remek horgász, aki nem csak kis hazánkból, hanem a világ számos helyéről hozott tapasztalataival is megörvendeztet majd bennünket reményeim szerint magazinunkban.

0

Kovács Barna31 éves

Barna csapatunk legújabb tagja. Most nem ragoznám, hogy miért is invitáltam közénk, ehelyett azt javaslom, hogy olvassák el bemutatkozó írását, amelyből erre is fény derül!

0

Hernyák Aurél46 éves

Aurél lexikális tudása és rendkívül széles látóköre nélkülözhetetlen támasza volt indulásunkkor kezdeményünknek. Egyes témákba való elmélyedésének eredménye mindig valami kincs, mely praktikumait én például a mai napig használom horgászataim alkalmával. Ugyan Aurél nem "állandó írónk", de bízom benne, hogy sokszor élvezhetjük majd sorait hasábjainkon!

1

Györke Zoltán35 éves

Zééé. Az egyetlen írónk, aki nem akart írni. De én ezt nem hagyhattam, hisz Zééé nélkül a csapat, nem lett volna csapat. Pörgése, készségessége és notóriussága olyan erények horgász tudása mellett, amelyek híján nem lennénk ott, ahol most járunk. Bízom benne, hogy egyszer-egyszer lesz alkalmunk soraihoz!

1

Tóth János42 éves

Magnum, a multi orsók mindenféle felhasználásának mestere. Földön járása a multizással és a pergetéssel kapcsolatosan, racionális válaszai a technikai kérdésekben, mind olyan dolgok, amelyek az újdonságokat és csillogást hajszoló világunkban nyugodtságra intenek.

1

Varga Vilmos53 éves

Vili úttörő. A szó legnemesebb és legrosszabb értelmében is művész, aki ecset helyett horgászbotot ragadott. Hol közelebbről, hol távolabbról szemlélve mindig lenyűgözött az az energia, amivel újabb és újabb projektekbe vetette magát, ahogy tette akkor is, amikor kipattant fejemből a MultiSuli ötlete. Az elmúlt években sajnos hol szájtátva, hol levegőért kapkodva figyeltem, ahogy a személyeink közötti távolság átjárhatatlan szakadékká nőtt, miközben örökségének egy részét én ápolom. Ezúton szeretnék elköszönni tőled Kapitány! Jó szelet és még évtizedekig recsegő fékeket!

1